ÁFACSALÁS - Többmilliárdos áfacsalási per kezdődik
Létrehozva 2014. április 08. (kedd) 14:17Milliárdos áfacsalási láncügylet szereplői kerülnek bíróság elé. Három napig ismertetik a vádiratot – közölte az Inforádió.
Adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntette és más cselekmények miatt indul per 21 vádlott ellen; a 13 ezer oldalnyi nyomozati anyag szerint a csoport tagjai több milliárd forintos kárt okoztak. A vádirat ismertetésére három napot szán a bíróság – mondta az Infrádiónak Máté Kinga bíró, a Győri Törvényszék szóvivője.
A vádirat szerint a két győri illetőségű vádlott cége 2008 és 2011 között különféle termékeket, jellemzően csokoládét, cukrot, étolajat vásárolt a többi vádlott érdekeltségi körébe tartozó cégektől, majd az árut papíron értékesítette egy szlovákiai kft.-nek. A vevő, amelynek tulajdonosa ugyanehhez a körhöz tartozott, budapesti vállalkozásoknak értékesítette tovább az árut, azok pedig olasz és spanyol társaságoknak, amelyekhez azonban nem érkeztek meg a termékek.
Mindezzel a vádlottak a költségvetést úgy károsították meg, hogy vagy nem fizették meg az áfát, vagy jogosulatlanul visszaigényelték. A vádirat szerint a legnagyobb így elcsalt összeg közel két és félmilliárd, a legjelentősebb jogosulatlan visszaigénylés 1,3 milliárd forint volt, közölte a szóvivő.
Forrás: www.ado.hu